Szolgáltatásaink

Miért érdemes az Anyajegy Ambulancia melanoma szűrés szolgáltatását választani?

  • A legmodernebb digitális dermatoscopos eljárást alkalmazzuk.
    A melanomára utaló első jel, ha az anyajegy megváltozik. Ez szabad szemmel nagyon nehezen észlelhető, különösen ha valakinek sok anyajegye van. Erre kínál megoldást a digitális technológia, ahol az anyajegy képe nagyfelbontásban rögzítésre és tárolásra kerül, így a későbbi kontroll alkalmával az anyajegy saját korábbi képéhez hasonlítható, így a legapróbb elváltozás is azonnal észlelhető.
  • Kórházi körülmények között tesszük lehetővé az anyajegyek eltávolítását. Amennyiben valamely páciensük számára egészségügyileg indokolt valamely bőrelváltozás eltávolítása, úgy azt előre egyeztetett időpontban, kórházi körülmények között elvégezzük, szövettani vizsgálatra küldjük és amennyiben további intézkedések vállnak szükségessé, úgy szakorvosunk az Országos Onkológiai Intézetbe a megfelelő helyre irányítja a pácienst.
  • Az első vizsgálatot követően jelentős kedvezménnyel vehetők igénybe a javasolt kontroll vizsgálatok. A melanoma leghatékonyabb ellenszere a megelőzés, vagyis a rendszeres kontrollvizsgálat. Pácienseinket arra kívánjuk ösztönözni, hogy rendszeresen vizsgáltassák meg magukat, így számukra a kontroll vizsgálatok jelentős árkedvezménnyel érhetők el.
  • A melanoma szakértői vagyunk. Az Anyajegy Ambulancia szolgáltatásai kifejezetten a melanoma kiszűrésére és megelőzésére specializálódtak. Ennek a területnek a szakértői vagyunk, nap mint nap páciensek tucatjainál végezzük el a szűrővizsgálatot és már számtalan esetben mutattuk ki ezt a szörnyű betgeséget és végeztük el sikerrel a szükséges beavatkozásokat. Küldetésünk, hogy mindenkit figyemeztessünk a megelőzés fontosságra!

Vissza az oldal tetejére


1. Digitális dermatoscopos szűrővizsgálat

Orvosaink a legkorszerűbb technológiát alkalmazzák, hogy minél átfogóbb képet kaphassanak az anyajegyek térképéről, és probléma esetén időben cselekedhessenek. A digitális dermatoscop segítségével 30-40-szer nagyobb és jóval pontosabb képet kaphatunk az anyajegy pigmentjeiről, kerületéről és elváltozásairól. Az eredmény sok esetben meglepő, hiszen akár a legcsekélyebb anyajegyről is kiderülhet, hogy a későbbiekben veszélyes lehet. Egy egyszerű nagyítóval ilyen pontos képet nem kapunk.
A dermatoscop közvetlen a számítógépre csatlakozik, a veszélyes - vagy annak tűnő, illetve megfigyelendő anyajegyeket regisztrálhatjuk rendszerükben, így orvosaink könnyedén megtalálják a rendszerben már regisztrált anyajegyeket, legyen szó a legközelebbi kontrollvizsgálatról vagy a levételhez szükséges kisebb műtétről.

Vissza az oldal tetejére


2. Munkahelyre kihelyezett szűrővizsgálatok

A digitális dermatoscopos szűrővizsgálat elvégezhető az Ön munkahelyén is! Időt és pénzt is spórolhat a kihelyezett vizsgálattal. Az Anyajegy Ambulancia szakorvosai az alábbi vizsgálatot kínálják:

TELJESKÖRű melanoma szűrés és tanácsadás az Ön munkahelyén

  • A teljes testfelület (fejbőrtől a talpakig) digitális vizsgálata, amely az anyajegyek képi rögzítését, elemzését és azonnali leletezését tartalmazza. A szűrés az anyajegyek számától függően kb.15-20 percet vesz igénybe. A vizsgálatot bőrgyógyász szakorvos végzi, aki a megelőzéssel, védekezéssel és az esetleges beavatkozások szükségességével kapcsolatban ad tanácsot.
  • Nincs sorban állás, várakozás, a szűrés előzetes időpontfoglalás alapján történik. (Egy alkalommal maximum 15-18 páciens szűrésére van lehetőség.)
  • A kihelyezett szűrővizsgálat ára: 15.000 Ft/fő. A fizetés helyben készpénzzel, bankkártyával, illetve egészségpénztári kártyával is lehetséges. A vizsgálat ára egészségpénztár terhére elszámolható.

Tudjon meg többet a céges szűréseinről! A részletekért kattintson IDE!

Vissza az oldal tetejére


3. Onkológiai tanácsadás

A digitális dermatoscopos vizsgálat preventív jellegű, a rosszindulatú elváltozások időben történő felismerését szolgálja. Sajnos a valóság igazolja a statisztikákat és szakorvosaink időnként találnak olyan elváltozást, ahol a szövettani vizsgálat eredménye pozitív lesz.

Természetes módon minden ilyen esetben számtalan kérdés, félelem fogalmazódik meg, akár a közvetlenül érintett páciensben, akár közeli hozzátartozóiban, családtagjaiban. Szakorvosaink az onkológiai tanácsadás keretében kellő időt szánva a beszélgetésre készségesen válaszolnak minden ilyenkor automatikusan felmerülő kérdésre, részletesen elmagyarázzák a további teendőket, lehetőségeket. Tanácsot adnak az alkalmazandó gyógyászati beavatkozások, lehetséges gyógymódok tekintetében, illetve segítenek az esetlegesen szükséges életmód változtatásban. Az a célunk, hogy Önben ne maradjanak megválaszolatlan kérdések, minden szükséges információval rendelkezzen, hiszen egy ilyen esetben a bizonytalanság a lehető legrosszabb.

Ha kérdések merülnek fel Önben, ha szívesen beszélgetne egy szakemberrel, forduljon hozzánk bizalommal, akár egyedül akár hozzátartozóival együtt!

Vissza az oldal tetejére


4. Bőrgyógyászati szakrendelés, szépészeti esztétikai beavatkozások

A speciális bőrgyógyászati szűrővizsgálatokon túl természetesen egyéb jellegű bőrgyógyászati problémájával sem kell máshová fordulnia. Általános bőrgyógyászati konzultáció alkalmával pácienseink évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégáinkkal beszélhetik meg kérdéseiket, mutathatják meg a problémás területeket. A konzultáció alkalmával szakorvos kollégáink minden alkalommal a teljes bőrfelületet átvizsgálják, hogy olyan rejtett problémákra is fényt deríthessenek, amelyre a páciens esetleg nem gondol. A konzultáció részeként szakorvosunk javaslatot tesz az alkalmazni kívánt terápiára és felírja a szükséges gyógyszereket. Mindemellett hasznos tanácsokkal látják el a hozzánk fordulókat a fényvédelemmel, a bőr ápolásával, egészségének megőrzésével kapcsolatban. Az általános konzultációra minden korosztályt szeretettel várunk, gyermeket, fiatalt, időset egyaránt.

Szűrőközpontunkban az alábbi komplex általános bőrgyógyászati és
kozmetológiai ellátások vehetők igénybe:

  • Pattanásos bőr kezelése
  • Allergiás bőrbetegségek kezelése (csalánkiütés, ekcémák)
  • Hajhullás kezelése
  • Gombás fertőzések, körömgomba kezelése
  • A bőr jó- és rosszindulatú daganatainak korai felismerése ¸
    és gyógykezelése
  • Fertőző (gomba, baktérium, vírus okozta) bőrbetegségek:
    szőrtüszőgyulladás, verejtékmirigy gyulladás, körömágygyulladás, herpes vírus okozta bőrbetegségek, hajas fejbőr és test gombás fertőzései, rovarcsípések
  • Seborrhoea, acne és rosacea kezelése

A konzultációk alkalmával, vagy a beavatkozás jellegétől függően egy későbbi időpontban lehetőség van kisebb egészségügyi vagy szépészeti ambuláns beavatkozások elvégzésére is.

Szűrőközpontunkban az alábbi ambuláns beavatkozások érhetőek el:

  • Bőrelváltozások eltávolítása:
    • 1. Uszodaszemölcsök eltávolítása helyi érzéstelenítő krém
      alkalmazása mellett
    • 2. Cryotherápiás ellátás - folyékony nitrogénes kezelés
    • 3. Vírusszemölcsök folyékony nitrogénes fagyasztása tenyéren
      és talpon
    • 4. Jóindulatú, esztétikailag zavaró bőrnövedékek
      (fibroma, verruca seborrhioca, angioma) eltávolítása.
    • A bőrgyógyászati konzultáció során bőrgyógyászunk alaposan megvizsgálja a már kialakult elváltozást, illetve annak környékét és eldönti, hogy melyik eltávolítási mód a megfelelő. Amennyiben az elváltozás pigmentet tartalmaz akkor a megoldás a sebészi kimetszés. Ha nincs pigment tartalma és egyéb bőrdaganatok kizárhatók, akkor az utóbbi esetekben kauteres eltávolítás végezhető, amelyet szakorvosunk a helyszínen akár azonnal elvégez.
    • A kauter egy nagyfrekvenciás sebészeti vágó készülék mely előzetes érzéstelenítés után alkalmas mikrosebészeti, beavatkozások elvégzésére. Az eltávolítás fájdalommentes, nem jár vérzéssel és az utókezelés előírását betartva nyomnélküli gyógyulást eredményezhet.
  • Festékes anyajegyek eltávolítása
    • Akár a dermatoscopos szűrővizsgálat eredményeként orvosilag indokoltan, akár a páciens kérésére szépészeti, esztétikai okból valamely anyajegy, vagy olyan egyéb bőrelváltozás eltávolítása válik szükségessé, mely pigmentet tartalmaz, úgy azt minden körülmények között sebészeti úton, kimetszéssel végezzük el. Az eltávolított anyajegyet minden esetben szövettani vizsgálatra küldjük. A beavatkozásra előzetes szűrővizsgálatot követően a pácienssel előre egyeztetett időpontban a legkorszerűbb kórházi körülmények között kerül sor.
Mind az általános bőrgyógyászati konzultáció, mind a szépészeti, esztétikai beavatkozások előzetes időpontfoglalás után érhetőek el. A festékes anyajegy eltávolítása minden esetben csak melanoma szűrést követően kérhető! A választható időpontokért és foglalásért hívja Call Centerünket vagy tájékozódjon honlapunkon!

Vissza az oldal tetejére


5. Anyajegyek ambuláns eltávolítása

Segítünk betegeinknek megszervezni, hogy nívós, kórházi körülmények között kerüljön sor a szükséges beavatkozásokra. Ugyanilyen feltételekkel gondoskodunk azon betegeinkről, akinél melanomát diagnosztizálunk. A beavatkozásokra bőrgyógyász és sebész szakorvosainkkal történt konzultáció után előre egyeztetett időpontban kerül sor. Az ambuláns műtéti úton eltávolított anyajegyek szövettani vizsgálatra kerülnek.

Vissza az oldal tetejére


Főoldal | Kapcsolat | Oldaltérkép | Impresszum | Linkek

Design by Fish Design Studio