Az Anyajegy Ambulanciát 2008-ben alapították szakemberek azzal a céllal, hogy a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsák a melanoma malignum - rosszindulatú bőrdaganat megelőzése érdekében. A statisztikák szerint ma Magyarországon ötven ember közül egynél lehet melanomára utaló elváltozást találni. Az Anyajegy Ambulancia célja, hogy a melanoma kialakulásának veszélyére felhívja a figyelmet és a pácienseket teljes körű tanácsadással lássa el a szakszerű, színvonalas orvosi ellátás mellett.
Az Anyajegy Ambulancia magánrendelője Budapesten a BC91 Irodaház, XIII. kerület Váci út 91. szám alatt található, a földszinten.
Dr. Borbola Kinga vagyok, 2000-ben szereztem általános orvosi diplomát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Ebben az évben kezdtem el dolgozni az Országos Onkológiai Intézet Bőrgyógyászatán, ahol mind az osztályos, mind az ambuláns betegellátásban azóta is részt veszek. Folytattam tanulmányaimat, 2006-ban bőr- és nemibeteggyógyász, kozmetológus, majd két évvel később klinikai onkológiai szakvizsgát tettem. 2010. januárban neveztek ki adjunktusnak. Fő érdeklődési területem az onkodermatológia (a bőr daganatos betegségei), a bőrrák és anyajegyszűrés.. Szeretek szakmai konferenciákon, képzéseken is részt venni, nem csak hallgatóként, hanem előadóként is. Szakmai tagja vagyok a Magyar Dermatológiai Társulatnak (MDT), a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) és a Magyar Magánbőrgyógyászok Közhasznú Egyesületének (MMKE).
1995-ben végeztem a Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. 2000-ben Bőrgyógyászati (bőr-, és nemibetegségek, kozmetológia), 2004-ben Klinikai immunológiai és allergológiai szakvizsgát tettem. Az általános orvosi diploma megszerzését követően 7 évig Szolnokon a megyei Hetényi Géza Kórház Bőrgyógyászati Osztályán dolgoztam, majd 2002-ben átkerültem a Bács-Kiskun Megyei Kórház Bőrgyógyászatára, ahol a járóbeteg szakrendelésen 2006 óta adjunktusként dolgozom. A hagyományos felnőtt és gyermek bőrgyógyászati betegségek, kozmetológiai problémák mellett allergológiai és immunológiai betegségekkel is foglalkozom. Érdeklődési köröm az általános bőrgyógyászati kórképek mellett az allergiás és immunológiai eredetű kórképekre terelődött, mivel praxisom során rengeteg olyan megbetegedéssel találkoztam melynek hátterében a szervezet immunrendszere állt. Vallom, hogy számunkra jelenleg is sok ismeretlen eredetű kórkép hátterében saját szervezetünk áll, lehet, hogy a negatív folyamat beindításáért valamilyen kórokozó (pl.:vírus vagy baktérium) a felelős, de később ennek további alakulását immunrendszerünk irányítja.
Dr. Fűrész Anita vagyok, 2001-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán. 2001-2007-ig dolgoztam a Központi Honvédkórház Bőrgyógyászati osztályán, ahol az általános bőrgyógyászati betegellátás mellett az allergológiai diagnosztikában is részt vettem. Gyakorlataimat főként itt és a Bőrgyógyászati Klinikán szereztem. Az általános bőrgyógyászaton túl szakterületeim közé tartozik az esztétikai bőrgyógyászat és a teledermatologia (távbőrgyógyászat). Kiemelten fontosnak tartom a bőrdaganatok kiszűrését, és a gyanus elváltozások monitorizálását, melynek köszönhetően a daganatok korai stádiumban felismerhetők.
Dr. Molnár László vagyok, pályámat 1965-ben az Élettani Intézetben kezdtem gyakornokként majd tanársegédként. 1970 és 1986 között SOTE Bőrklinika tudományos főmunkatársa majd tudományos tanácsadója voltam, mindeközben 1984-ben az orvostudományok kandidátusává léphettem elő. 1986 és 1995 között a 90 ágyas Miskolc Megyei Bőrosztály osztályvezető főorvosi posztját töltöttem be, ezzel párhuzamosan 1990-től a Miskolci Semmelweis Kórház Főigazgatói megbízatását kaptam meg. Öt évig vezettem a 2400 dolgozót foglalkoztató, 1600 aktív ágyat üzemeltető intézményt és osztályvezetőként a bőrosztályt. Nyolc éven át a Bőrgyógyász Szakmai Kollégium tagja voltam.1995-től 2005-ig a Budapest XII. és I. kerület Bőr és Nemibeteg Gondozó vezető főorvosaként, valamint 1997 és 2005 között a budapesti Szent János Kórház Járóbeteg Rendelésének Igazgatója, majd Igazgató Helyetteseként láttam el a betegeket.
Génlabor Kft. ügyvezető

Üzletfejlesztési szakértő

Egészségügyi szaktanácsadó

Asszisztens

Szeretettel várjuk a GÉNLABOR PREVENCIÓS ÉS SZŰRŐ KÖZPONT kellemes atmoszférájú, modern rendelőjében Budapesten a XIII. kerület, Váci út 91. szám alatt található BC91 Irodaház földszintjén. A magánrendelés a legmegfelelőbb környezetet biztosítja Önnek a szakszerű és nyugodt vizsgálathoz, tanácsadáshoz:
Címünk:
Megközelíthető:
Gépjárművel (kellő számú parkolási lehetőség az épület előtt), vagy tömegközlekedéssel, a 3-as metróval a Forgách utcai megállóig (kijárat a Fáy utca felé).
További részletek, térképpel -->
Vissza a főoldalra